...azt hittem nyűg, teher, elmenni az Aldiba megebédelni, hogy azután egy erdőben kelljen várnom magamra társasgában, hogy odaérjek.
és az is gondoltam, hogy még várni kéne arra a lehetőségre, hogy várjak, bár nem lehetek benne biztos, hogy ez esetben kevesebbet kellene miattam várni, nem tudom..
és álmodtam, most először biciklit neki, és a buszra meg csak fizetés nélkül fel, én nem tudom, hogy hagyhatták, ahogy azt sem, hogy miért hittem azt, hogy Zalán a neve, hülye egy álom, miért lenne másnak kellemetlen az én parfümöm illata, mit ki nem talál a tudatalatti, mikor másnapra előre tervez :]
..nélkülem tervez; én azt hiszem, nyűg, teher, és aztán, mikor leszedik a vállamról előre nem várt külső tényezők, rám szól a tudatalatti, hogy rosszul hitted, persze ez se több, mint néhány idegenszerű, érthetetlen lelki villanás, hát mégis űrt hagy maga után az étel, ha megromlik a szívedben, miután kifőzted, és nincs aki megegye épp, még akkor is, ha ez nem a legtökéletesebb recept, és te sem vagy a legtökéletesebb szakács, és még csak nem is törekedtél eléggé.
...és nem fontos tények, és nulla változás, csak az ember furcsa meglepődése önmagán, és reakcióin.
(és nem tudja eldönteni, hogy az valami pozitív - e, és a kimenetele az lesz - e, és tényleg érzi - e, hogy "remélem, jövő héten bepótoljuk :)")
ezt hívják úgy, hogy inkontingencia? :)
