Csak egy adag kíváncsiság és egy rész kalandvágy, a vágy egy csepp furcsa romantikára - ennyi volt. Nem tudta, nem is értette, miért vonzza ez az egész história, de kellett neki, mint egy falat kenyér. Érezni akarta az ódon falak varázsát, a széles, üres folyosók visszhangját, és a résnyire nyitott ajtón kiszűrődő fénycsóva melegét, amely csak hívogatja egyre a pajkos kislányokat.
Már akkor tudta, amikor először meglátta azt az embert, hogy többé nem hátrálhat. Már előtte is tudta. Belement. Méltóságát az arcára öltve lépdelt mellette vagy beszélt hozzá, máskor nevetett, vagy csak illedelmesen távolságtartó volt, néha kacér, néha harmadik.
De főként asszisztált. Rossz döntésekhez nyújtott támaszt, könnyeden, álszent módon, néha csipkelődve, de kihozva, amit ki akart. Izgalmas kellett, hogy legyen a történet.
Nem lehet. Na és? Kit érdekel. Álérvek - más bűne - főként a másé, és én egyébként is ellenzem. Jó tanácsok okoskodva és a viccbe rejtett rosszak.
Bűnök. Enyémek mégis... Majd a nagyobbak(?) a másra kentek sarkában - bűn szülte bűnök. A vállamon liheg az óember súlyos keze vagy lelkemből üvöltenek fel mocskos vágyai?
Átvertem magam.
