normális ez?
mindenféle érzések vannak bennem, és nem értem őket. nem tudom értelmezni. tudatosan sem, amit tudat alatt kéne. vagy nem akarom úgy, ahogy értem, mert az több szempontból is rossz lenne.
meg izé... lehetséges az, h több szinten vagy több dimenzióban kell elképzelni az érzelmeket?
biztosan, de én nem értem. nem tudom őket nevükön nevezni, disztingválni, megélni, megtartani, meghatározni, természetesen kezelni...
és nem vagyok kiakadva, csak valahol tudat alatt. nem csak ezen. hanem mintha a fortyogó bigyuszra tökéletesen simulna a kipukkadt lufi. higgadtan rok fájdalomról, félelemről, de talán mélyen ott van.
fura vagyok. és ez már nem fog változni, legfeljebb ahogy kezelem, és ahogy mások látják.
de így sosem lehetek annyira sem őszinte, amennyire másokat hiszem, h azok. vagy tévedek? vagy csak túl sok bennem a gondolat, amit ki akarok fejezni? mi vagyok? ki vagyok?
csak el ne bortson az ár, ne vesszek el...
