Ha bedugul a lelked, az azt jelenti, hogy már tisztul kifelé a kór?
Merthogy ez a helyzet. Volt az a fura érzés, amikor nem tudod kifújni az orrod, pedig valami érzed, hogy nincs jól, és most ez az újabb, hogy lassan kifújható állapotba kerül, és akkor... akkor... akkor talán fellélegezhetsz? (Undorító hasonlat, mi? Főleg egy lánytól...)
De tényleg így van. Most nem gombóc van a torkomban, hanem remény. Arra, hogy talán kiürülhet 19 év szennye, talán most majd végre képes leszek valamire, ami eddig nem igazán ment, talán... vagy tényleg esélytelen? S őszinte vagyok - e most magamhoz? S nem lehet - e, hogy valahol mélyen fáj? És, hogy csak kárpótolom magam? De nem...
Vagy lehet, hogy az alapvető fogalmamimat kellene megingatnom magamban a dolgokról? Mert azt hiszem feletébb tévesek. Főként egy bizonyos, dehát tudjuk, hogy minden összefüggésben van mindennel. És én azt a sémát húzom rá az újabb és újabb helyzetekre. És van, akinél bejön, tényleg. :-) Viszont úgy nem én megyek be.
Még így is félek, hogy hazudok, legfeljebb máshogy. Még álmodom azt a lányt, aki nem én vagyok, sajnos. (?) És nem tudom, hogy képes leszek - e valaha nem úgy, de azért mégis igazán.
Legyen meg a Te akaratod!
