You were rigth, you were right, you were right. Anyway... egyre jobban hasonlítok ahhoz, akit utáltam benned, és innentől kezdve már nem is zavarnak ezek a dolgok. A különbségek (akár bűnök esetén is) elválasztanak. Most fogakkal álmodom, mint régen, de most olyankor, mikor ébren vagyok, és ébren nem hullanak ki, mint régen az álmomban sokszor. És tetszik ez a box, ezért ebbe írok, mintha egy quotation lenne, és a **** nem tetszik, de a **** egész jó, már ha nem magyarul mondja az ember, vagy csak jól esik, na ez van. Vagy csak az előbbi durvábbnak hat. Nem tudom.
Mi lesz, ha egyszer valami egészen furán, szomorúan, unottan, néha-szép, elszakad, és megöli a távlatokat, amik amúgy is csak néha sejlenek fel. Ha világoknak kell összeomlani, megint, vagy ki tudja hanyadszor igazán - de nincs igazán, de különböző mértékben, és már sokszor történt meg majdnem. De mi lesz, ha ez is leesik, mint a lesz még az, mire lett, mi van, ha egyszer majd nem tudom felvenni, és valami egészen más lesz, valami csak emlékekben visszahozható. Vagy (később) visszatérő, de olyankor már mégis más. Mert ami leesik az összetörik. Összetörhet - e egy komplett élet? Vagy mindig lehet gurítani a gombolyagon még egyet tovább? Tudom, hogy nem...
Hát merre van az arra? És mit kell tennem? Kell - e, vagy csak egyszerűbb feltenni olyan kérdéseket, amikre nem remélek konkrét választ?
és ott álltál az egyik este,
én meg az ajtót sarkig kitártam,
azért, hogy az az érzés, amire addig,
hadd áradjon szét, ott a szobában
Néha eszembe jut az Amélie-ből az a gondolat, az a falra vetett, amit a meg nem értett költő költött ki: "Ha nem lennél, érzéseim csak régmúlt érzések árnyképei volnának". Igazi szemkendőző gondolat ez most, az enyémek néha csak árnyképek, vagy sokszor, vagy legalább is szeretném az árnyképeket, és elő is lehet könnyen generálni őket, mikor épp nem maguktól - de ezért jó szemkendőző gondolat, mert most nem erről van szó.
1. Tagadás
2. Elkeseredés, Félelem
3. Harag
4. Beletörődés(?)
Lehet, hogy rosszul emlékszem. De most nincs kedvem megkeresni azt az újságot, (amiben amúgy sem biztos, hogy pont ez, pont így van.) és múltkor azon gondolkodtam, hogy maradhat ki a 3. De nem maradhat ki.
Néha, ilyen vagy olyan okból, úgy tűnik, ott kell hagyni mindent. Vagy legalábbis valamit mindenképp. Ez egy rituálé. Szüksége van az embernek rituálékra, vagyis a különböző korszakok közti rituális átmenetre - azt tanultuk valláspszichóból -, és ez nem csak a vallásos dolgokra lehet igaz, ez visszamenőleg is így van. Akár csak akkor, néha abbahagyom az antialkoholizmust, máskor lakhelyet váltok, vagy iskolát, persze mindezt más okokból is meg kell tenni néha. De valamiért könnyebb úgy bármit elengedni, ha több minden változik. Mindegy, hogy az emberen kívüli, vagy belüli nagyonfontos dologról van szó. Csak egy új korszakkal lehet elviselni talán.
Hatalmas forgószélben egyedül szakad a fa. Ketten szakadni fáj.
